Erdei méz: különleges ízvilág és jótékony hatások egyben

A méhek összegyűjtik a nektárt a virágokból, hogy mézet készítsenek, igaz? Nem egészen. Az erdei mézhez ugyanis a méhek nemcsak az erdei virágok nektárját, hanem a mézharmatot is felhasználják. Hogy mi is az a mézharmat, és hogyan készül az erdei méz, azt megtudhatja ebből a blogposztból, amelyben arra is kitérünk, hogy miért is érdemes kipróbálni ezt a csodálatos különlegességet.

A mézharmat eredete

Tavasszal, amikor a természet ébredezik, új növények születnek és borulnak virágba. A virágzással együtt a méhek is felébrednek, és folytatják felfedező útjukat nektárt és virágport keresve. A virágnektár mellett az úgynevezett mézharmat is fontos táplálékforrás a méhek számára. A mézharmat egy cukros anyag, amelyet a növényszívó rovarok, különösen a levéltetvek választanak ki, amelyek különböző lombhullató és tűlevelű fák nedvével táplálkoznak. Az erdei méz elnevezés onnan ered, hogy a mézharmat főként az erdei fenyőfákon, a lucfenyőn és a tölgyön található, de a juhar és a jegenye is ad mézharmatot.

Az erdei méz jellemzői és hasznos tulajdonságai

Ez a fajtaméz általában sokkal sötétebb színű, mint a csak virágnektárból származó méz, és alacsonyabb glükóztartalma miatt viszonylag sokáig folyékony marad. Emiatt nem olyan édes, mint a virágméz, viszont íze erős, fűszeres, enyhén malátás. 

  • Színe a majdnem feketétől a sötétbarnáig változhat, és néha enyhén zöldes árnyalatú, ami attól függ, hogy milyen növényről származik a mézharmat. 
  • Ez a meglepő színezet szokatlan összetétellel párosul. Az erdei mézben csak nagyon kevés virágnektár van jelen, így virágpor tartalma elenyésző. Az összetevők a meglátogatott növénytől, az évszaktól, az éghajlattól vagy a helytől függően változnak.
  • Az erdei méz értékes enzimekkel és magas ásványianyag-tartalommal bír. Amikor a méh elfogyasztja az édes mézharmatot, a gyomrából származó enzimekkel is gazdagítja azt, így a létrejött méz vitaminokat, aminosavakat, ásványi anyagokat és gyulladáscsökkentő anyagokat is tartalmaz, nem beszélve a magas antioxidáns tartalmáról, amiről már a színe is árulkodik.
  • Kisebb sebek vagy égési sérülések esetén is alkalmazható, mivel antibakteriális hatást tulajdonítanak neki, emellett olyan illóolajokat tartalmaz, amelyek különösen hasznosak lehetnek hörgőbetegségek esetén. Ez a fajtaméz általában nyugtató hatással lehet a fertőző betegségek, például a köhögés és a torokfájás tüneteire, valamint az ínygyulladásra, de javíthatja az emésztést és az állóképességet is.
Édesharmat méz Mézes Gergő Méhészetéből.

A fekete méz fogyasztása

Az édesharmat méz fogyasztása javasolt a szervezet erősítésére olyan betegségekkel szemben, mint a vérszegénység, de erős stressz vagy fizikai és szellemi megterhelés idején is beválhat, mivel sok vitamint és ásványi anyagot, például káliumot és magnéziumot tartalmaz. Érdemes belőle napi 1-2 evőkanállal fogyasztani, de reggeli energiaforrásként is kipróbálhatja pirítósra vagy egy szelet kenyérre kenve, vagy hozzáadhatja a reggeli müzlihez, illetve joghurthoz is.

Az erdei mézet melegítve is fogyaszthatja, például gyógyteához adva, de ügyeljen arra, hogy ne hevítse túl, mivel magas hőmérsékleten a méz veszít a tápértékéből. Az erdei édesharmat méz más italokhoz, például limonádé vagy jeges tea ízesítésére is használható. Fontos megjegyezni, hogy kisgyermekeknek 1 éves kor előtt nem ajánlott a méz fogyasztása, mivel a benne található bizonyos baktériumok a botulizmus kockázatával járhatnak.

Fekete méz, édesharmat méz Mézes Gergő Méhészetéből.

Édesharmat méz Mézes Gergő Méhészetéből

Hamisítatlan mézeinket a Zemplén lábánál termeljük nagy odaadással, hogy vásárlóinknak a legfinomabb termékeket állíthassuk elő. Erdei harmatmézünk füzekről, tölgyekről, hársakról és fenyőfákról gyűjtött igen markáns ízű csemege, amelyet érdemes kipróbálni, ha valami különlegességre vágyik. Kóstolja meg egyéb mézkülönlegességeinket is, amelyek többségéből 45 grammos és 250 grammos kiszerelés is választható. 

Szeretné jobban megismerni a méhek csodálatos világát? Vizsolyi méhészetünkben méhészeti élményprogramokon is részt vehet, jó szívvel ajánljuk Mézmúzeumunkat, ahol betekintést nyújtunk a méhészet múltjába, és kipróbálhatja a szakma alapfortélyait is. Ha pedig szeretne megszállni Vizsolyban, Mézes Vendégházunk szerettel várja Önt és kedves családját és barátait különleges kaptárlevegős faházzal, illetve akár egy izgalmas, vezetett kenuzással a Hernádon.

Fenyőméz és mézharmat: az erdők különleges kincsei

Miért olyan egészséges a fenyőméz, és mi köze van a mézharmathoz? Miért érdemes kipróbálni ezt a különleges csemegét, ha szeretjük a fűszeres, markáns ízeket, amelyek az erdő legjavát nyújtják? Cikkünkben sorra vesszük a fenyőméz egészségügyi előnyeit, de kitérünk arra is, hogyan készül ez a ritka finomság, és miként érdemes fogyasztani.

A fenyőméz készítése és a mézharmat

Meglepő tény, de a fenyőméz termelése  közvetlenül összefügg az erdőkben élő levéltetű-populáció egészségével. Mi áll ennek az állításnak a hátterében? Mint ismert, a mézelő méhek általában a növények virágjában találják meg táplálékukat, a nektárt és a virágport. Az olyan kis félfedelesszárnyú rovarok, mint például a levéltetvek, a pajzstetvek, a levélbolhák, a liszteskék és a kabóca-együttesek a méhekkel ellentétben viszont képesek a növényi nedvet is elfogyasztani, mivel szájszervükkel be tudnak hatolni a növények belsejébe. 

Ezt a nedvet cukorban gazdag, ragacsos folyadékká alakítják, amely mézharmatként ismert, és sok szívó és nyaló szájszervű rovar számára igazi csemege, így előszeretettel fogyasztják például a lepkék, a darazsak, a hangyák, a dongók és természetesen a méhek, amelyek erdei mézet, illetve fenyőmézet készítenek belőle.

A mézharmat segítségével készült méz igazi csemege.

Fenyőméz jótékony hatásai

A fajtamézek kiválóan szolgálhatnak azonnali és természetes energiaforrásként, mivel cukortartalmuk körülbelül 80%, emellett gazdagok B-vitaminokban és C-vitaminban, valamint tartalmaznak káliumot, kalciumot, magnéziumot és vasat is. Az összes fajtaméz közül a fenyőméznek van a legnagyobb ásványianyag-tartalma, de enzimek terén is jobban teljesítenek a virágmézekhez képest. Ízviláguk erősen fűszeres, színük pedig a sötétzöldtől egészen a feketés árnyalatokig mozoghat, de a vöröses szín sem ritka.

  • A fenyőméz gazdag forrása az oligoszacharidoknak, az emésztést elősegítő természetes cukoralapú vegyületeknek, amelyek probiotikus hatásúak, így támogatják az egészséges bélflórát. 
  • A mézharmatban emellett számos antioxidánst is találhatunk, méghozzá leginkább flavonoidokat. Az antioxidánsok védelmet nyújtanak a szabad gyököknek nevezett reaktív oxigénmolekulák káros hatása ellen, így gyulladáscsökkentő erővel bírnak. 
  • Megakadályozzák az oxidatív stressz okozta sejtkárosodást, amely elősegítheti az olyan krónikus betegségek kialakulását, mint például a rák, a cukorbetegség, illetve a szív- és érrendszeri betegségek.

A fekete méz tulajdonságai és fogyasztása

A fenyőméz különlegessége magas illóolaj-tartalmában rejlik, emiatt a légúti betegségek házi gyógymódjaként tartják számon, antibakteriális hatását pedig elsősorban a glükóz-oxidáz és a kataláz enzimeknek tulajdonítják. Sokféleképpen felhasználható, például mártásokban, salátákban, hús-, hal- és zöldségételekben, de a gyümölcssalátáknak is jól állhat egy kis extra fűszeres íz. Természetesen gyógyteákat is ízesíthetünk vele, és bármilyen vajas kenyeret vagy kalácsot feldob némi pikáns fenyőméz.

Fekete méz, édesharmat méz Mézes Gergő Méhészetéből.

Édesharmat méz Méhes Gergő Méhészetéből

Miért érdemes megkóstolni édesharmat mézünket

  • Mert méheink füzekről, tölgyekről, hársakról és fenyőkről gyűjtik be hozzá a mézharmatot, hogy egy igazán különleges ízvilágú finomságot állítsanak elő az erdő kincseiből.
  • Mert virágpor tartalma elenyésző, míg ásványi anyagokban jócskán bővelkedik.
  • Mert fogyasztása növelheti teljesítőképességünket, és az immunrendszerünkre is jótékony hatást gyakorolhat.

Kóstolja meg egyéb mézkülönlegességeinket is, amelyek többségéből 45 grammos és 250 grammos kiszerelés is választható.A méheknek a finomságokon kívül számos más terápiás lehetőséget is köszönhetünk. A gyógyhatású méhészeti termékek közé tartozik például a méhpempő, a virágpor és a propolisz is, amelyek mindegyikét megtalálhatja webshopunkban. Szeretettel várjuk apiterápiás Mézes Vendégházunkba is, ahol jó szívvel ajánljuk a kaptárlevegős faházat, amely többek közt enyhíti a légúti betegségek panaszait, sőt a méhek gyógyító rezgése alvászavarok és szorongás esetén is gyógyírt jelenthet.

Mézes arcpakolás a friss és ragyogó arcbőrért

A méz egyre inkább előtérbe kerül a természetes szépségápolás kötelező kellékei között. Ez a 100 százalékban természetes anyag puhítja és ragyogóvá teszi a bőrt, és még számos gyógyító tulajdonsággal bír. Miért érdemes kipróbálni a mézes arcpakolást, és hogyan fogjon hozzá az elkészítéséhez? Cikkünkben végignézzük a méz bőrre gyakorolt jótékony hatásait, és adunk néhány tippet is, hogy kikeverhesse magának a megfelelő készítményt.

A méz hatása az arcbőrre

A méz az emberiség egyik legrégebbi természetes gyógyítószere és bőrápolási eszköze. Az organikus összetevőkben gazdag méz számos tápanyagot és antioxidánst tartalmaz, amelyek hozzájárulnak a bőr egészségéhez és szépségéhez. A nyers, pasztörizálatlan méz emellett rendkívül hatékony hidratáló, mivel magas víztartalommal rendelkezik, így segít megőrizni a bőr nedvességtartalmát. A mézben található enzimek és savak enyhe hámlasztó hatást biztosítanak, így képesek eltávolítani a bőr felső rétegének elhalt sejtjeit, hogy elősegítsék az új, egészséges sejtek felszínre kerülését. 

Emellett a méznek természetes gyulladáscsökkentő tulajdonságokat is köszönhetünk, amelyek segíthetnek csökkenteni a bőrpírt és az irritációt, az antioxidánsok pedig megvédenek a környezeti hatások okozta károsodásoktól, például a szabad gyököktől, ezáltal lassítva az öregedési folyamatokat. Ez a sok jótékony összetevő együttesen segít megőrizni a bőr természetes szépségét, rugalmasságát és ragyogását.

A méz arcpakolás gyanánt önállóan is megállja a helyét

Ha nyers mézet magában szeretné használni, ügyeljen arra, hogy csak az arc megnedvesítése után kenje fel, különben a ragacsosság miatt nem lehet megfelelően eldolgozni az arcon. Vigyázzon, hogy a méz ne kerüljön a szemébe vagy a szeme környékére. A nyers mézes arcmaszk elkészítéséhez vegyen egy evőkanál mézet, és vékonyan kenje el a nedves bőrön. Hagyja rajta körülbelül 20 percig, mielőtt lemosná.

A kávézacc arcra drasztikus megoldásnak számít, de a méz és joghurt keveréke beválhat hámlasztásra.

Mézes arcpakolás házilag: milyen keveréket érdemes kipróbálni?

A mézes arcmaszk önmagában is nagyszerű, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne gazdagítani néhány kiegészítővel, ha speciális bőrproblémákat szeretnénk velük orvosolni.

Élénkítő kurkumás, mézes és citromos arcmaszk

A kurkuma és a citrom csodálatos bőrvilágosítók. A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin kiváló antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek segíthetnek megvédeni a bőrt a szabad gyökök káros hatásától, míg a citromban rengeteg C-vitamin található, ami tökéletesen beválik a sötét foltok halványítására. A maszk elkészítéséhez keverjen össze 1 evőkanál nyers mézet, 1 teáskanál őrölt kurkumát és ½ teáskanál citromlevet. Kenje fel, és hagyja hatni 10 percig, vagy amíg a maszk elkezd megkeményedni, majd mossa le meleg vízzel.

Hámlasztó joghurtos-mézes maszk

A joghurt tele van tejsavval, amely gyengéden és könnyedén eltávolítja az elhalt hámsejteket, ha pedig mézet adunk hozzá, még hidratálóbb hatásúvá válik. Dolgozzon össze 1 evőkanál finomra őrölt zabpelyhet, 1 teáskanál nyers mézet és 1 teáskanál nagy zsírtartalmú állati eredetű vagy növényi joghurtot. Keverje össze, amíg pasztává nem áll össze, majd kenje az arcára, és hagyja hatni 15 percig.

Hidratáló arcpakolás házilag

Ha tápláló olajat adunk a mézhez, az nemcsak a méz ragacsosságát enyhít, de magas zsírsavtartalmának köszönhetően hidratálja és nyugatja a bőrt. Nyugodtan választhatunk bármilyen olajat (kókusz, jojoba, argán, stb), de az olívaolaj különösen jót tesz a száraz bőrnek, és sok antioxidánst, például E-vitamint is tartalmaz. Egyszerűen keverje össze a kettő összetevőt, amíg össze nem áll, majd hagyja az elegyet a bőrén 20 percig.

Fontos, hogy használat előtt tisztában legyen az allergiáival. A virágporral, a pollenekkel vagy a méhméreggel szembeni érzékenység allergiás reakciót okozhat a mézzel szemben. Fontos, hogy végezzen bőrpróbát a mézes arcpakolás felvitele előtt, és ha ezt követően bármilyen irritációt észlel, ne használja a mézet az arcbőrére.

Mézes arcpakolás házilag, természetes összetevőkből.

Hamisítatlan fajtamézek a Mézes Gergő Méhészetből

Szeretné kipróbálni a mézes arcpakolást? Válasszon a hamisítatlan, termelői fajtamézek közül, amelyeket a Zemplén lábánál termelünk nagy odaadással. Ha pedig további gyógyászati méhészeti termékek érdeklik, nézzen körül webshopunkban, ahol számtalan különlegesség között válogathat.

Jobban megismerné a méhek csodálatos világát? jó szívvel ajánljuk Mézmúzeumunkat, ahol betekintést nyújtunk a méhészet múltjába, és kipróbálhatja a szakma alapfortélyait is, Vizsolyi méhészetünkben méhészeti élményprogramokon is részt vehet,. Ha pedig szeretne megszállni Vizsolyban, Mézes Vendégházunk szerettel várja Önt és kedves családját és barátait különleges kaptárlevegős faházzal, illetve akár egy izgalmas, vezetett kenuzással a Hernádon.

Magyarország legszebb állattenyésztő birtoka 2023-ban: Mézes Gergő Méhészete

Magyarország gazdag vidéki kincseinek egyik legfényesebb gyöngyszeme idén Mézes Gergő Méhészete lett, amely megnyerte a “Magyarország Legszebb Állattenyésztő Birtoka” díjat. Ez a kiváló kitüntetés méltó elismerése annak az elkötelezettségnek és szorgalomnak, amellyel Mézes Gergő és csapata gondozza a méhcsaládokat és terjeszti a méz szeretetét. Mézes Gergő Méhészetének története a család hagyományain és a természet iránti szenvedélyen alapul.

A méhészetet több mint 28 éve alapították. Az évek során a folyamatos, kitartó munkával és a sok álom megvalósításával nőtte ki magát egy modern és fenntartható univerzális méhészetté. Az elkötelezettség a méhek és a környezet iránt mindig is fontos volt Mézes Gergőnek.

Az idén a Mézes Gergő Méhészetének gyönyörű birtoka kiemelkedett a versenytársak közül a következő okok miatt:

Méhbarát Környezet

A birtokon fenntartható mezőgazdálkodási gyakorlatok vannak érvényben, amelyek elősegítik a méhek és más élőlények jólétét. A virágos rétek és a gyümölcsösök ideális táplálékot biztosítanak a méheknek.

Méztermelési Minőség

Mézes Gergő mézei kivételesen magas minőségűek. Az alapos méhészeti gondozás és a szigorú minőségellenőrzés révén a termelés mindig kifogástalan és ízletes mézeket eredményez.

Magyarország legszebb állattenyésztő birtoka 2023-ban: Mézes Gergő Méhészete
Magyarország legszebb állattenyésztő birtoka 2023-ban: Mézes Gergő Méhészete
Magyarország legszebb állattenyésztő birtoka 2023-ban: Mézes Gergő Méhészete
Magyarország legszebb állattenyésztő birtoka 2023-ban: Mézes Gergő Méhészete
Magyarország legszebb állattenyésztő birtoka 2023-ban: Mézes Gergő Méhészete

Közösségi Hozzájárulás

Mézes Gergő és csapata aktívan részt vesz a helyi közösség életében. Méhészeti oktatásokat tartanak és segítik a méhek fontosságának felhívását a környezettudatosság és a biodiverzitás védelme érdekében.

Az elismerés átvételekor Mézes Gergő méltán mondta: “Nagyon megtisztelve érezzük magunkat, hogy a méhészetünk munkáját elismerik és díjazzák. A méhek védelme és a természet tisztelete mindig is a szívünk csücskében volt, és büszkék vagyunk arra, amit elértünk. Reméljük, hogy példát tudunk mutatni másoknak is a fenntartható mezőgazdálkodás és a méhek iránti elkötelezettség terén.”

A “Magyarország Legszebb Állattenyésztő Birtoka” díj azokat a gazdákat ismeri el, akik kiválóan gondoskodnak állataikról és a környezetről. A méhészet az állattenyésztő birtokok közé a méhanya nevelő telepe miatt kerülhetett be. Miközben kiváló minőségű mézet és méhészeti termékeket állítanak elő, fontos szerepet vállalnak a méhek csodálatos világának megismertetésével a nagyérdemű előtt, a vizsolyi Mézmúzeumban. Mézes Gergő Méhészete a 2023-as évben érdemelte ki ezt az elismerést, és továbbra is példakép marad a méhészeti közösség és a vidéki Magyarország számára.


Főtámogató

Kategóriatámogató

Gyömbéres méz: pompás kombináció a természet patikájából

A gyömbéres méz ötvözi a gyömbér és a méz egyenként is kedvező hatásait, amelyeket ha egyesítünk, a kellemesen csípős, édes íz mellett valódi gyógyító erőre lelhetünk számos kellemetlen tünet legyőzéséhez. Miben segíthet ez az aromás mézkülönlegesség?

Reszelt gyömbér mézzel, citrommal a nátha ellen

Ki ne tudná, hogy a reszelt gyömbér mézzel mire jó? Természetesen meghűléses betegségeknél érdemes ehhez a jól bevált házi módszerhez nyúlni. 

  • A gyömbért régóta használják a hagyományos és alternatív gyógyászat különböző formáiban, hiszen segít az influenza és a nátha leküzdésében, mivel a benne található gingerol vegyület erős gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatással bír.
  • A méz pedig szintén antioxidáns, illetve antibakteriális és antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik, melyeknek segítségével felveszi a harcot a vírusok ellen, és kezeli a megfázást és az annak hátterében álló tüneteket. Emellett természetes módon enyhíti a torokfájást, a köhögést és erősíti az immunrendszert.
  • Mi lehet még ennél is átütőbb a nátha ellen? A citrommal megbolondított gyömbéres méz, hiszen így további C-vitaminhoz jutunk, hogy megküzdjünk a kórokozókkal. Az immunerősítő gyömbér citrom méz kombó ezen felül fokozza az anyagcserét, és nyugtató hatással van az idegrendszerre is.
Gyömbér méz citrom.

A mézes gyömbér hatása gyomorproblémák esetén

A gyömbért gyakran a hányinger enyhítésére használják, és különös hatékony a terhesség alatti reggeli rosszullétek, illetve utazási betegség esetén is. A gyömbéres méz is beválhat ilyen esetekben, ráadásul a méz enyhíti a nyers gyömbér erőteljes csípősségét, így még azoknak is jobban lecsúszik, akik egyébként idegenkednek ettől a fűszernövénytől.

A gyömbér emellett emésztési zavarok esetében is jól teljesít, hiszen felgyorsítja az ételek áthaladását a gyomron, de puffadáskor is segíthet, mivel képes ellazítani a bélrendszert, csakúgy mint a méz, amelynek enzimjei hozzájárulnak a tápanyagok gyorsabb lebontásához.

A gyömbér és a méz antioxidánsokat tartalmaz, amelyek segíthetnek a szervezetnek a káros szabad gyökök elleni védekezésben, így hozzájárulhatnak az egészséges öregedéshez és a betegségek megelőzéséhez, ráadásul mindkét összetevő energizáló hatású, így növelik az általános vitalitást és az energiaszintet.

Tipp: Szeretne többet tudni a mézben rejlő gyógyító erőről? Olvassa el A méz hatása a kutatások és a tapasztalatok szerint című blogposztunkat további hasznos információkért, amelyben arról is írunk, hogy az egyes fajtamézekhez milyen gyógyhatások társulnak.

Gyömbér nyersen mézzel.

Gyömbéres méz Mézes Gergő Méhészetéből

Hogyan készül a gyömbéres méz? A darált gyömbért mézben áztatjuk egy ideig, majd a leszűrt finomságot üvegekbe töltjük. A mézes gyömbér pedig a ledarált gyömbért tartalmazó, nagyon intenzív mézkülönlegesség, amelyet terhességi vagy utazási hányinger esetén érdemes rágcsálgatni. Megkóstolná a kiváló élettani hatású gyömbéres mézet, vagy  kipróbálná számos egyedi ízvilágú méézkülönlegességünk egyikét? Válogasson hamisítatlan termelői mézeink közül webshopunkban, vagy látogasson el hozzánk Vizsolyba, ahol felejthetetlen méhész élményprogramon vehet részt,  megmutatjuk, hogyan élnek és dolgoznak együtt a méhek. Emellett körbenézhet különleges Mézmúzeumunkban, és ha már nálunk jár, nem érdemes kihagyni a Mézes Vendégházat sem a gyógyító kaptárlevegős faházzal, amely igazi felüdülés azoknak, akik szeretnék visszanyerni lelki békéjüket, vagy csak töltődni egy kicsit a mindennapok zsúfoltsága közepette, a természet csendjében.

A méz hatása a kutatások és a tapasztalatok szerint

A méz már az ókor óta az egyik legértékesebb és legjobban megbecsült természetes termék, amelynek nemcsak az étkezésben van fontos szerepe, hanem az egészségmegőrzésben is. Mivel a méz hatása kutatások és fogyasztói tapasztalatok által is igazolható, cikkünkben végignézzük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A méz egészséges összetevői

A nyers méz főként cukrot, valamint aminosavak, vitaminok, ásványi anyagok és antioxidánsok keverékét tartalmazza. Az antioxidánsok segítenek megvédeni a szervezetet a szabad gyökök okozta sejtkárosodástól, amelyek hozzájárulnak az öregedési folyamathoz, és olyan krónikus betegségek kialakulásában is szerepet játszhatnak, mint a rák és a szív- és érrendszeri betegségek. A kutatások értelmében a nyers mézben található antioxidáns vegyületek, az úgynevezett polifenolok gyulladáscsökkentő hatásúak, amelyek védelmet nyújthatnak számos, oxidatív stresszel összefüggő állapot ellen.

A nyers méz a következő mikrotápanyagokat tartalmazza kisebb mennyiségben:

  • kalcium
  • magnézium
  • mangán
  • niacin
  • pantoténsav
  • foszfor
  • kálium
  • riboflavin
  • cink

Ezen kívül különböző mennyiségben aminosavakat, enzimeket és egyéb jótékony hatású vegyületeket is találhatunk benne, valamint értékes cukrokat, amikre a szervezetnek szüksége van.

A méz jótékony hatásai a szervezetre: melyik méz mire jó?

A mézet hagyományosan használják a köhögés és torokfájás enyhítésére, mivel enyhe nyugtató hatása lehet a torokra és segíthet csökkenteni a köhögést. De miben segíthetnek az egyes fajtamézek?

  • A napraforgóméz hatása: fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, de segíthet a vérnyomás csökkentésében is.
  • A repceméz hatása: magas vastartalma miatt akár vérszegénység ellen is hatásos lehet, gyomorsavtúltengés esetén kiváló, ennek a mézfajtának a legalacsonyabb a savtartalma.
  • Az akácméz jótékony hatása a hurutoldásban mutatkozik meg, de emésztési zavaroknál is jól működik.
  • A vegyes virágméz hatásai közé soroljuk az immunerősítő potenciált és a sebgyógyítást, és mivel több virág nektárja adódik össze benne, tápérték szempontjából is elsőrangú.
  • A hársméz hatása: kolintartalma révén felveszi a harcot az érelmeszesedés ellen, sőt álmatlanság ellen is gyógyírt jelenthet, de nagyon erős gyulladáscsökkentő hatása miatt kiválóan teljesít torokfájás esetén is.
  • A selyemfűméz hatása: magas tápanyagtartalma miatt erős roboráló, de jól alkalmazható a vérnyomás szabályozására is. 
  • galagonya méz hatása: a szív izomzatának megfelelő működését segítheti elő, normalizálhatja a szívritmust, javíthatja a vérkeringést, ezáltal csökkentketi a vérnyomást és a megfelelő koleszterinszint fenntartását is segítheti
  • Gesztenyeméz hatása: a vérkeringést javító hatású, érgyulladásnál külsőleg is jótékonyan hat, vérszegénység ellen kiváló, jó hatással van a visszér tágulatokra

Miért jó a méz és a méhészeti termékek a sebgyógyításban?

A méz antibakteriális tulajdonságai segíthetnek megelőzni a fertőzéseket és serkentik az immunrendszert a gyógyulás elősegítése érdekében, így helyi alkalmazása hasznos lehet

  • égési sérülések és sebek,
  • kelések,
  • horzsolások, illetve
  • vágások esetén.

A méz hatása a bélrendszerre, az erekre és a májra

A mézben található oligoszacharidok prebiotikumként működnek, ami azt jelenti, hogy hozzájárulnak a bélflóra egészségéhez, ugyanis segítik a hasznos baktériumok számának növekedését a vastagbélben. A méz enzimjei pedig a tápanyagok lebontását támogatják, ami könnyebbé teszi az emésztést, és segít elkerülni a puffadást és a gyomorégést.

A méz hatásai között tartják számon, hogy csökkentheti a koleszterinszintet, különösen az a “rossz” koleszterinként ismert LDL-szintet, amely növelheti a szívbetegségek, a szívroham és az agyvérzés kockázatát. Egy tanulmány szerint a méz segíthet csökkenteni a vérnyomást, javíthatja a vérzsírszintet és szabályozhatja a szívverést – mind olyan tényezők, amelyek javíthatják a szívműködést és az erek egészségét.

A méznek tulajdonított gyulladáscsökkentő hatás előnyös lehet a máj egészsége szempontjából. Gyulladásos májbetegségek esetén, például alkoholos májkárosodásnál vagy nem alkoholos zsírmájnál a gyulladás csökkentése segíthet a máj állapotának javításában.

Fontos megjegyezni, hogy a felsorolt gyógyhatásokat a hamisítatlan, termelői mézek biztosítják, hiszen a bolti mézek tápanyag-összetétele sokszor nem igazolható kérdéses eredetük miatt.

A repceméz napi adagja.

Apiterápia és méhészeti termékek a Mézes Gergő Méhészetéből

A méheknek nemcsak a finom ízeket és fentebb felsorolt gyógyhatásokat köszönhetjük, hanem számos más terápiás lehetőséget is. Az apiterápia egy olyan természetes terápia, amely a méhek által előállított termékeket használja gyógyászati vagy egészségügyi célokra. A gyógyhatású méhészeti termékek közé tartozik például a méhpempő, a virágpor és a propolisz is, amelyek mindegyikét megtalálhatja webshopunkban.

Emellett érdemes ellátogatni apiterápiás Mézes Vendégházunkba is, ahol ki lehet próbálni a kaptárlevegős faházat is, vagyis a Zümiházat, amely többek közt enyhíti a légúti betegségek panaszait, de a méhek gyógyító rezgése a léleknek is gyógyírt jelent, így az alvászavarok és a szorongás is orvosolható vele.

A méhviasz és a benne rejlő csodás lehetőségek

A méhviasz és a benne rejlő csodás lehetőségek

A méz csodás hatása és íze miatt nagy figyelmet kap, de nem szabad szem elől téveszteni a méhek által előállított egyéb különlegességeket sem, például a méhviaszt, amely egy ősi, megújuló anyag, ami soha nem megy ki a divatból. Mi mindenre jó a méhviasz, és miért érdemes közelebbről is megismerkedni vele? Cikkünkben megmutatjuk, hogyan készítik a méhek, és adunk pár tippet a felhasználásra is.

Hogyan készül a méhviasz?

A méhviaszt a dolgozó méhek termelik, amely a hasuk alsó részén található, potrohgyűrűk között lévő viaszmirigyekből választódik ki, ami 12 és 18 napos koruk között a legaktívabb. A viaszt kiválasztó mirigyek mérete csökken, ahogy a méh nő. Szükség esetén azonban az idősebb dolgozó méhek be tudnak állni a csatasorba, hogy több viaszt termeljenek.

A kaptár dolgozói a kiválasztott anyagot összegyűjtik és felhasználják a lép építésére, mely szükséges a méz és a virágpor tárolásához, valamint a peték, a lárvák és a bábok védelmére szolgáló sejtek kialakításához. Kémiai szempontból a méhviasz főként zsírsavak és különböző hosszú láncú alkoholok észtereiből áll. A friss viasz kezdetben tiszta és színtelen, majd miután a méhek megrágják, a pollen olajai és a propolisz beépülésével fokozatosan sárgásabbá  majd barnásabbá válik.

A kereteken kívül elhelyezkedő méhviaszt összegyűjtik a méhészek, valamint a sötét, sokat használt kereteket kivágják, illetve a fedelezés során, a felső, vékony viasz réteget is hozzáteszik a már meglévő viaszhoz, majd kifőzik és ülepítéssel tisztítják meg a szennyeződésektől.

A méhviasz tulajdonságai

A méhviasz sokrétűen felhasználható számos remek jellemzője miatt:

  • gyulladáscsökkentő, így megnyugtatja az irritált bőrt;
  • antibakteriális;
  • A-vitamint tartalma miatt gyorsítja a sebgyógyulást és csökkenti a ráncokat;
  • vegyszermentes és környezetbarát;
  • konzisztenciát ad a házi készítésű kozmetikumoknak;
  • víztaszító, így alkalmas a műanyag fóliát helyettesítő méhviaszos csomagolóanyagok készítéséhez.
Hol lehet venni méhviaszt könnyen és gyorsan?

A méhviasz felhasználási területei

A gyertyakészítéshez már évszázadok óta használják a méhviaszt, amely könnyen és tisztán ég, ráadásul más viaszgyertyákhoz képes fényesebben és hosszabban is, de a bútorápolásban is régóta népszerűek a waxot tartalmazó készítmények. 

Az ókori Rómában a feljegyzések alapján méhviaszból, olívaolajból és illóolajokból készült kenőcsöt használtak égési sérülések, sebek és csonttörések kezelésére. A nyugati orvoslásban a méhviasz gyógyhatású szerként ugyan nem játszik szerepet, viszont a gyógyszerek nélkülözhetetlen adalékanyagaként tartják számon, mivel vízben nem oldódik, és lehetővé teszi, hogy a tabletták átjussanak a gyomorsavon, és csak a bélben oldódjanak fel.

A méhviasz gyógyító hatását a hagyományos kínai orvoslásban a Qi (csí energia) stabilizálására használják gyomor-bélrendszeri panaszok, izomfájdalmak, reumatikus betegségek és megfázás esetén. Így, amikor lépes mézet eszünk, nem csak a méz gyógyító hatásával ajándékozzuk meg a testünket, hanem a méhviaszéval is.

A méhviasz és a kozmetikumok

Különleges tulajdonságainak köszönhetően a méhviasz számos kozmetikai termék szerves részét képezi. Már kis mennyiség is elegendő ahhoz, hogy stabilizálja a krémek, kenőcsök és testápolók zsír-víz emulzióját, és kellemes állagot adjon nekik. A méhviasz keverékekkel történő gyantázás pedig a nem kívánt testszőrzet hosszú távú eltávolítására válik be kiválóan.

Sok kozmetikumban a méhviaszt más méhészeti termékekkel együtt dolgozzák fel. Ide soroljuk például a virágpor-kivonatokat, a propoliszt vagy a méhpempőt, amelyek pozitív egészségügyi hatásukban kiegészítik egymást. Antioxidáns hatásúak, megelőzik a gyulladást és távol tartják a baktériumokat, míg a hajápoló termékekben a méhviasz több fényt és rugalmasságot biztosít, a kenőcsökben pedig segít a száraz bőr, a striák és a ráncok ellen.

A méhviasz ár a termék függvényében változik.

Méhviasz vásárlás Mézes Gergő Méhészetéből

A méhek ajándékait vétek nem felhasználni, ezért a Mézes Gergő Méhészeténél nagy gondot fordítunk arra, hogy minél több méhészeti terméket mutassunk be a vendégeinknek és vásárlóinknak. Egyik kedvencünk a méhviasz, amelyet számtalan formában megtalálhat nálunk.

  • Ha az uzsonnára vagy tízóraira szánt szendvicseket szeretné környezetbarát módon elcsomagolni, vagy tálakat fedne le, esetleg félig elfogyasztott gyümölcsöket bugyolálna be, válassza a műanyag fólia helyett a méhviaszos kendőnket. Ezek a vásznak többször is felhasználhatóak, és akár 1 évig is kitartanak. Sőt ha elhasználódik, zsírpapír közé téve, vékonyan méhviaszt reszelve rá, egy vasalóval könnyen új életet tud lehelni ezekbe a textíliákba
  • Nálunk rengeteg méhviaszgyertya között is válogathat különböző formákban, kezdve az angyalka figuráktól egészen a klasszikus hengeres gyertyákig, de fülgyertyát is talál nálunk, illetve ha saját kezűleg szeretne kozmetikumokat készíteni, esetleg cipőt vagy bútort ápolni natúr waxot is beszerezhet hozzá tőlünk.

Válogasson hamisítatlan termelői mézeink között webshopunkban, vagy látogasson el hozzánk Vizsolyba, ahol felejthetetlen méhészeti élményprogramon vehet részt, ahol megmutatjuk, hogyan élnek és dolgoznak együtt a méhek . Emellett különleges mézeket kóstolhat a Mézmúzeumunkban, és ha már nálunk jár, nem érdemes kihagyni a Mézes Vendégházat sem a gyógyító kaptárlevegős faházzal, amely igazi felüdülés azoknak, akik szeretnék visszanyerni lelki békéjüket a természet csendjében.

Levendulás méz: egy jól sikerült házasság titkai

A levendulás méz nemcsak megédesíti az életet, hanem javíthatja a fizikai és a mentális egészséget is. Mi mindenre jó ez a mézkülönlegesség, és hogyan használd, ha egy kis kényeztetésre vágysz?

Akácméz és levendula: mi mindenre jó ez az álomduó?

Először is le kell szögeznünk, hogy a levendulaméz és a levendulás méz két külön fogalom, bár ízvilágukban hasonlítanak egymásra. A levendulamézhez a méhek a levenduláról gyűjtik be a szükséges növényi anyagokat, míg a levendulás mézet akácmézből és a benne áztatott, majd leszűrt levendulából nyerjük ki. Az akácméz azért is jó választás, mert folyékony marad, és selymességével jól passzol a levendula markáns karakteréhez. 

Mivel a levendula pár hétig pihen a mézben, a benne található jótékony hatóanyagok kioldódnak, így a levendulás méz fogyasztásával nemcsak az akácméz előnyeit, hanem a levendula gyógyhatásait is élvezhetjük egy termékben.

A levendula jótékony hatásai

  • Az illatos levendulát régóta használják szorongás és álmatlanság ellen. Több kutatás is igazolta, hogy segíthet gyorsabban elaludni, sőt, az alvásminőségen is javít.
  • Csökkenti a menopauza negatív fizikai és mentális egészségügyi tüneteit.
  • A levendula emellett antibakteriális, gombaölő, izomlazító, nyugtató, antidepresszív, és még égési sérülésekre és rovarcsípésekre is hatásos.

Az akácméz egészségügyi előnyei

Az akácmézben található antioxidánsok segítik a szervezetet a szabad gyökök elleni küzdelemben, amelyek elpusztítják a sejteket és gyulladást okoznak. Az akácmézben található antioxidánsok fő típusa a flavonoidok. A flavonoidokban gazdag étrend csökkentheti a krónikus betegségek, köztük a szívbetegségek és bizonyos típusú rákok kockázatát. Az akácméz jótékony hatása emellett a hurutoldásban is megmutatkozik, de emésztési zavaroknál is érdemes kipróbálni.

Tipp: Szeretne többet tudni az akácmézről? Olvassa el Az akácméz fő jellemzői és fogyasztásának pozitív hatásai című cikkünket további hasznos információkért!

A levendulás méz felhasználása

A levendulás mézet érdemes kipróbálni pirítósra kenve, palacsintába töltve, kávéba keverve, de a lefekvéshez készülődve is igazi gyógyír lehet egy pohár elalvást segítő gyógyteába keverve, hogy megkönnyítsük az elszenderedést. Személyes kedvencünk a belga krémes forró csokiba kevert levendulás méz, ami igazi ízbomba és megnyugtató élvezet egy szorgos nap végén.

Levendula és méz keveréke: tökéletes elegy.

Így készítsen finomságokat a levendulás mézzel!

  • Levendulás limonádé: keverjen össze ¼ csésze citromlevet, 2 evőkanál levendulás mézet, 2 csésze vizet és ízlés szerint adjon hozzá jeget is.
  • Mézes salátaöntet: Egyenlő arányban keverjen össze levendulás mézet és olívaolajat, majd öntse rá kedvenc salátájára. A savas ízélményért érdemes egy kis citromot is adni az öntethez.
  • Édességek egyszerűen: Csepegtesse joghurtra, fagylaltra vagy a kedvenc vajas kekszére.

Mézkülönlegességek Mézes Gergő Méhészetéből

Mi a saját készítésű levendulás mézünk titka? A hamisítatlan akácméz, amelyet a Zemplén lábánál termelünk nagy odaadással, illetve a birtokunkon gondozott levendula, amelyet saját receptúra szerint dolgozunk össze a mézzel, hogy vásárlóinknak a legfinomabb termékeket állíthassuk elő. 

Kóstolja meg egyéb mézkülönlegességeinket is, amelyek többségéből 45 grammos és 250 grammos kiszerelés is választható. Szeretné jobban megismerni a méhek csodálatos világát? Akkor a Mézmúzemban a helye, ahol részt vehetnek egy különleges méhészeti élményprogramon, jó idő esetén akár mézet is kóstolhat egyenesen a kaptárból, valamint régi méhészeti eszközöket is megtekinthetnek. Ha pedig szeretne megszállni Vizsolyban, Mézes Vendégházunk szerettel várja Önt és kedves családját és barátait különleges kaptárlevegős faházzal, illetve akár egy izgalmas, vezetett kenuzással a Hernádon.

Megyer-hegyi Tengerszem: Magyarország természeti csodája

A Megyer-hegyi Tengerszem szó szerint valóságos csoda. Sárospatak közelében, a Megyer-hegyen 303 méteres magasságban fekvő Tengerszem egyszerűen minden szempontból tökéletes, amit látni kell. Szavakban nehéz is lenne leírni, milyen szép és érdekes, de mi azért megpróbáljuk.

Megyer-hegyi Tengerszem: egy igazi természeti csoda születése

A természet lenyűgöző erejét mutatja az is, ahogyan a Megyer-hegyi Tengerszemhez hasonló csodák kialakulnak. Pedig a Megyer-hegy korábban nem volt kifejezetten barátságos. Vulkáni eredete és kőzete miatt kőbányaként is használták, malomkő előállítására. Ez később megszűnt, majd rengeteg víz felgyülemlett a területén, amit el kellett tüntetni. Ebben a gödörben alakult ki a Tengerszem, ami ma már közkedvelt turistacélpont. Nem véletlenül.

Megyer-hegyi Tengerszem látogatása kirándulóknak

A Megyer-hegyi Tengerszem turistaként leginkább a Malomkő tanösvényen keresztül közelíthető meg. A tájékoztató táblák részletes információkat nyújtanak a tó kialakulásáról, a malomkőbánya történetéről és a terület élővilágáról. A Tengerszem sajátos botanikai, zoológiai és földtani értékekkel rendelkezik, védett területként van nyilvántartva. Megtekinthető a bányaőr barlang, az egykori kovácsműhely és a kibányászott malomkövek, amik szintén érdekes látványt nyújtanak.

A Tengerszemhez a Megyer-hegy oldalában futó ösvényen lehet eljutni, a szőlőültetvényeken át. Az új Ciróka Pihenőparktól körülbelül 15-20 perc alatt érhető el. A tanösvény körbefutja a tavat, a meredek sziklafalak tetején haladva. A talaj ún. morzsalékos a sziklafalnál, valamint a mélység is szédítő. Itt fokozottan figyelni kell rá, hova lépsz. Fontos, hogy megfelelő lábbelit viselj, strapabíró túracipőt és esetleg csúszásgátló talpat. A túra hossza és esetleges meleg miatt javasolt magaddal hozni vizet és egy kis ennivalót,, szendvicset is.

Érdemes körbesétálni a meredek és keskeny ösvényen a Tengerszem körül, mert az egykori bánya pereméről lenyűgöző kilátás nyílik a vízzel telt “kráterre”. A víztükörhöz egy függőleges falú, mély sziklafolyosón lehet eljutni, ahol a fenékvíz lecsapódott.

Az érkezőket a jól megérdemelt pihenés mellett lenyűgöző panoráma, kilátó és pihenőpark várja.

A túra nehézsége

Minden túraútvonal előtt érdemes meggyőződni róla, milyen nehézségi fokozaton áll, hiszen vannak olyan helyszínek és kilátók, ahova viszonylag egyszerűen fel és le lehet jutni, de vannak olyanok is, ahol meg kell izzadni a győzelemért, vagyis az úticél eléréséért. A Megyer-hegyi Tengerszemhez vezető útvonal sem tartozik feltétlenül a legkönnyebbek közé. Persze azért léteznek kiskapuk, ha valaki autóval vagy kerékpárral érkezik, közelebbi parkoló is található a Tengerszemhez.

Megyer hegyi tengerszem természetvédelmi terület

Megközelítés

Gyalogosan megközelíteni talán a legjobb döntés, de kerékpárral is könnyen el lehet ide jutni, személygépkocsival viszont egy kis időt nyerhetünk és a gyalogtávolság csökkenthető.

Sárospatakról a 37-es főúton és bicikliúton érkezve a 66-os és 67-es kilométerkő között kell letérni a Botkő Pihenőpark irányába. Új autó- és kerékpárút várja az idelátogatókat a Tengerszem felé. Sárospatak belvárosában ingyenes parkolási lehetőség áll rendelkezésre, a látogatók itt bérelhetnek kerékpárt. 

A Botkő Pihenőparkban parkolási lehetőség biztosított, ahol gondozott, füves terület áll rendelkezésre. Itt a gyalogtúrázók és kerékpárosok a fák árnyékában található padokon és filagóriában pihenhetnek. A geológia iránt érdeklődők számára érdemes felfedezni a Botkői gejzírkúpot is. Innen egy 2100 méteres gyalogtúra vezet a Tengerszemig (közben egy pihenőhely is található 1500 méterre).

Az utolsó parkolási lehetőség a Ciróka Pihenőparkban található, ahol folyadék- és élelmiszer vásárlására is lehetőség van. Fedett beülőhelyek és tűzrakóhelyek szintén rendelkezésre állnak a pihenéshez. Innen 900 méteres gyalogtúrára van a Tengerszem.

Megyer-hegyi Tengerszem via ferrata pálya

A via ferrata olyan hegyi útvonalat jelent, ahol fixen beszerelt fém kábelek, létrák, hidak és fém lépések segítik az előrehaladást. A Tengerszemi via ferrata pálya a Megyer-hegyi Tengerszem környékén található, és a negyedik ilyen pálya Magyarországon. A pálya mellett további 37 hagyományos mászófalat is kialakítottak a környező sziklafalakon. Az összesen 650 méter hosszú via ferrata pálya hamarosan elérhetővé válik, különböző nehézségi fokozatokkal a sziklamászás szerelmeseinek.

Zemplén egyéb csodái

A Tengerszem mellett Zemplén egyéb csodáiról sem érdemes megfeledkezni. Na nemcsak a borvidékre gondolunk. Vannak itt középkori várak (Regéci vár, Füzéri vár, Boldogkői vár), természeti értékek, izgalmas túraútvonalak, sport- és szabadidős lehetőségek. A mézek szerelmeseinek pedig Mézmúzeum.

Zemplén szállás

Friss levegő és nyugalom a Mézes Vendégházban!

A friss levegő és a nyugalom, valamint a sok látványosság és túrázási lehetőség kivételes lehetőséget nyújt azoknak, akik szeretnének kiszakadni a mindennapi rohanásból. Ha egy egyedi és elegáns vendégházat kerestek, akkor itt a tökéletes hely. A teljesen felszerelt, gyermekbarát vendégházban minden adott a pihentető kikapcsolódáshoz. A tágas udvaron játszótér, trambulin, finn szauna, dézsa, sókamra és egyedülálló kaptárlevegős (apiterápiás) faház is megtalálható, ami nemcsak a testnek, hanem a léleknek is gyógyírt nyújt. Gyertek el hozzánk, élvezzétek a természet által nyújtott jótékony hatásokat, és járjátok be a csodálatos Zemplént!

Képek forrása: Wikipedia

Boldogkői vár: a zempléni túrázók kedvence

Boldogkői vár: a zempléni túrázók kedvence

A boldogkői vár a Zempléni-hegység egyik legkülönlegesebb középkori vára. Kacifántos története mellett csodálatos panorámája és szép zöld környezete miatt egyaránt magával ragadó úticél. Mindez már önmagában is elég lehetne az arra járók számára, azonban a várban további kiállítások, interaktív programok várják az ide érkezőket. A vár közelében pedig további izgalmas kalandokra is be lehet nevezni. Ha egy nap nem lenne elég ennyi mindenre, akkor sem kell aggódni, hiszen szállást is könnyen találni Boldogkőváralja környékén.

A boldogkői vár története

A boldogkői vár története nem mindennapos. IV. Béla döntése által lett felépítve a tatárjárást követő időszakban. Több család is lakta, végül a Zichy-család uralmát követően került az állam birtokába. Azóta rekonstruálták, felújították, de a vár stílusát, megjelenését illetően máig hű maradt korábbi önmagához.

Boldogkő vára

Boldogkő vára napjainkban

Ma már más szemmel tekintünk középkori várainkra. Jó értelemben. Hiszen nem azt kell figyelnünk, hogy mikor jön az ellenség és mennyire nehezen tud feljönni a hegyre, illetve bevenni a falakat. Csupán az a fontos, hogy szép legyen a kilátás, érdekes legyen belülről és visszaadja az akkori kor szellemét, hangulatát. Boldogkő vára minden szempontból teljesíti ezeket a kritériumokat. Csodálatos panoráma terül elénk Magyarország egyik legzöldebb környékén, a vár helyén pedig nem kőhalom, hanem egy jól rekonstruált építmény áll. Méltán híres kilátója évi több százezer embert vonz, hiszen a kilátás lélegzetelállító.

Megközelítés

Szerencsére ma már egy várat sem olyan nehéz bevenni, mint régen. Sőt, a kapuk nyitva állnak bárki számára és tárt karokkal várják az érdeklődőket. A Zempléni-hegység magaslatán található Boldogkői vár útba esik a környéken túrázók számára, de konkrét úticélként is bevehető.. Autóval és busszal is megközelíthető, de a meredek úton felsétálóké az igazi dicsőség.

Belépő

A vár területére belépő jeggyel lehet bejutni, ahol izgalmas kiállítások, programok várják az érkezőket, de már önmagában a belülről és kívülről fakadó látvány miatt is nagyon megéri. Családi belépőjeggyel kedvezményes jegyárak vásárolhatóak. Ünnepnapokon, hétvégente pedig további programok, korhű ruhában tárlatvezetések és akár lovagi bemutatókra is sor kerülhet, így kicsit magasabb jegyárakra lehet számítani.

Kiállítások, programok

Ha már ennyi szó esett a jó programokról és érdekességekről, érdemes is áttekinteni, mi minden vár a látogatókra. Ha valaki él-hal a történelemért, a jelmezes tárlatvezetések alkalmával szinte visszarepülhet az időben. Ha pedig lovagok csapnak össze a vár területein, akkor sem kell megijedni. De azért ajánlott nyitott szemmel járni. Na nem azért, mert megtámadnak a kardokkal és közelharcra kényszerülünk, hanem mert a végén lemaradtok valami fontos látnivalóról, programról.

Kéktúra

A Kéktúra teljesítése minden kihívást kereső, vérbeli kiránduló számára kötelező. Joggal merül fel a kérdés, hogy jön mindez ide. Nos, a túraútvonal lefedi a Zempléni-hegység azon területeit is, ami többek között a boldogkői várral is érintkezik. Feltöltődésnek egészen biztosan kiváló, kihagyhatatlan élmény megcsodálni a vár falairól a festői tájat ezen az útvonalon is.

Boldogkőváralja vár

Hernádi kalandok

A Hernád szinte szó szerint lépésekre van boldogkő várától. Az alapvetően szelídnek tűnő folyón nagyon élvezetes, izgalmas evezős túrákat lehet tenni, a látvány, és az érintetlen élővilág kifejezetten gazdag. A kenuzás a Hernádon kihagyhatatlan program az ide látogató vendégek számára.

Boldogkőváralja szállás

Várlátogatás, kéktúra, kenuzás, túrázás, és még hol a vége! Talán még a legjobb időmenedzsment képességgel rendelkezők számára is izzasztó lenne mindent egy napra besűríteni. A jó hír az, hogy nem is kell. Mi mindenképpen azt javasoljuk, hogy aki a környéken jár, több napra tervezzen. Ha pedig odavagytok a mézekért és a méhek világáért, a Mézmúzeum is páratlan élményt nyújt Boldogkőváralja szomszédságában, Vizsolyban. Itt igazi mézkülönlegességeket találhattok, ha pedig már itt vagytok, egy hangulatos helyet  is tudunk, ahol bátran aludhattok.

Szálljatok meg a Mézes Vendégházban, Vizsolyban!

Szálláshelyünkön kiszakadhattok a mindennapi mókuskerékből, stressz helyett friss levegő és csend vár rátok. A vendégházban minden van, amire csak szükség lehet. Kint pedig játszótér, trambulin, de még finn szauna és sószoba is található. A kaptárlevegős faház szintén páratlan élmény, ahol szó szerint még levegőt venni is különleges érzés. Nem utolsó sorban pedig nagyon egészséges is, hiszen az ottani levegő különböző betegségek gyógyítására is alkalmas.

Gyertek el hozzánk, várunk titeket szeretettel!

Képek forrása: Wikipedia