Mit kell tudni a krémméz készítéséről, és miért érdemes kipróbálni ezt az egyszerűen kezelhető ínyencséget? Melyik fajtamézeket szokás krémesre lágyítani, és milyen finomságok készülhetnek belőlük?
Mit értünk krémméz alatt?
A méz kristályosodása természetes folyamat, és a glükóz és a fruktóz arányától függ. A magas glükóztartalmú mézek, mint például a repceméz, gyorsan kristályosodnak, míg például az akácméz nehezen és lassan, ezért is olyan népszerű Magyarországon, ahol a fogyasztók a folyékony állagú mézeket szeretik inkább. A világ számos országában azonban a krémmézek a kedveltebbek, mivel ezeket kényelmesen lehet kezelni, hiszen nem cseppenek el a használat során.
A krémméz valójában nem más, mint egy különleges keverési technikával elkészített méz, ami semmilyen idegen anyagot nem tartalmaz. Összetételében ugyanazt tudja, mint a folyékony állagú és a kristályosodó mézek. A kikristályosodott méz és a krémméz azonban nem rokon értelmű kifejezések. Míg a repceméz például ténylegesen finomszemcséjűvé, krémessé kristályosodik, addig a napraforgóméz szemcseszerkezete durvább, kevésbé krémes.
A krémméz készítése
A krémmézet magas glükóztartalmú mézek kíméletes, egyenletes és nagyon lassú keverésével állítják elő, ami mikroszemcsés, krémes textúrát biztosít. A keverést a méz fajtájától függően naponta többször, 5-10 napon keresztül kell végezni. A folyamathoz többnyire oltómézet használnak, ami például repceméz esetén lehet előző évi finomszemcséjű repceméz. Fontos, hogy a krémmézeket hűvös helyen kell tárolni, mivel megolvadhatnak.
A krémméz ára és előnyei
A krémmézért elsősorban a kisgyermekes családok lesznek hálásak, mivel ezek a termékek nem cseppennek el, így a kicsik is gond nélkül fogyaszthatják őket. Tápanyag- és ásványianyag-tartalmuk ugyanolyan kedvező, mint a folyékony mézeknek, a készítés hatására ugyanis a kedvező tulajdonságok megmaradnak, áruk pedig megfizethető.
Repceméz és mézkülönlegességek krémes változatban
A repceméz magas szőlőcukor-tartalma miatt javasolt sportolóknak, illetve szellemi és fizikai munkát végzőknek. Mivel krémesen és gyorsan kristályosodik, rendkívül jól beválik krémméz előállításához.
Tipp: Miért érdemes repcemézet fogyasztani, és mit kell tudni erről a fajtamézről? Olvassa el A repceméz egészségre gyakorolt hatásai: a titkos gyógyír című cikkünket érdekességekért és hasznos tippekért!
A napraforgómézből is remek krémmézet lehet készíteni, de érdemes még megkóstolni a krémes állagú mézkülönlegességeket, például
- a repcemézben elkevert mákos mézet, amely kiváló kalciumforrás;
- a mézeskalács fűszerezésű karácsonyi mézet, amely igazi nyalánkság az ünnepi asztalra; illetve
a megfázásos időszak csodafegyverét, a fokhagymás mézet.

Hamisítatlan termelői méz Mézes Gergő Méhészetéből
Megkóstolná krémes mézeinket, vagy inkább a folyékonyabb változatokat kedveli? Válogasson hamisítatlan, termelői fajtamézeink közül, amelyeket a Zemplén lábánál termelünk nagy odaadással. A méheknek a finomságokon kívül számos más terápiás lehetőséget is köszönhetünk. A gyógyhatású méhészeti termékek közé tartozik például a méhpempő, a virágpor és a propolisz is, amelyek mindegyikét megtalálhatja webshopunkban. Szeretettel várjuk apiterápiás Mézes Vendégházunkba is, ahol jó szívvel ajánljuk a kaptárlevegős faházat, amely többek közt enyhíti a légúti betegségek panaszait, sőt a méhek gyógyító rezgése alvászavarok és szorongás esetén is gyógyírt jelenthet.


További blog bejegyzéseink
Gyermekláncfű méz – a tavasz aranyszínű szirupja
Amikor a rétek megtelnek sárga pitypangvirágokkal, kevesen gondolnak rá, hogy ez a szerény növény mennyi [...]
dec
Bodzás méz készítése – így készül az illatos, ízletes gyógyhatású méz otthon
Bodzás méz készítése – így készül az illatos, ízletes gyógyhatású méz otthon A bodza és [...]
nov
Mennyi mézet lehet enni egy nap? – Útmutató egészséges fogyasztáshoz
A méz az egyik legtermészetesebb és legsokoldalúbb édesítőszer, amelyet évszázadok óta használunk nemcsak ízesítésre, hanem [...]
nov
Hangszálgyulladás, rekedtség kezelése házi módszerekkel
A hangszálgyulladás egy kellemetlen, de szerencsére többnyire jól kezelhető állapot, amelyet gyakran rekedtség, torokkaparás és [...]
nov
Méz sebre – természetes megoldás a gyorsabb gyógyulásért
A méz gyógyászati felhasználása nem új keletű, hiszen már az ókori kultúrák is alkalmazták sebek [...]
nov
Fenyőrügy méz – az erdő gyógyító finomsága
Amikor megfázunk, fáj a torkunk, vagy köhögés gyötör, legtöbbször a gyógyszertárba rohanunk. Pedig a nagymamák [...]
okt
Milyen mézet ehetnek a cukorbetegek?
A méz az egyik legősibb és legkedveltebb természetes édesítőszer, amelyet nemcsak különleges íze miatt fogyasztanak [...]
aug
Bio méz: hogyan készül, és miben más a hagyományoshoz képest?
A bio méz népszerűsége az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt, és ez nem véletlen. Egyre több [...]
aug