Barion Pixel

Mézmúzeum, valósággá vált csoda az abaúji végeken

Mézmúzeum volt az álma, és meg is valósította Vizsolyban Mézes Gergő, aki szerint igenis lehet helyben boldogulni.

A nemrég az Év Kiváló Méhészete címmel elismert családi gazdaság példája bizonyítja, hogy a teremtő akarat és a szorgalmas munka meghozza gyümölcsét. A Demokrata több alkalommal beszámolt az abaúji végeken valósággá váló csodáról, Vizsoly újjászületésének folyamatáról. Az első magyar nyelvű Biblia hazája az elmúlt években a közösség megtartásának és építésének szép példája lett.

Mézmúzeum, Vizsoly

Pedig a dicső, kulturálisan és minden más tekintetben is gazdag múltra a XX. század második felétől sorvasztó évtizedek következtek, Vizsoly lakossága fogyatkozni és öregedni kezdett, és mára etnikailag is jelentősen átalakult.

A falu a Tokajból Krakkó felé tartó egykori kereskedelmi útvonal egyik településeként évszázadokon át szó szerint a történelem főutcáján foglalt helyet. A valamikori Kárpát-medencei Via Reggián azonban ma a vizsolyi cigánysor ütött-kopott házai málladoznak egymás után.

Másutt talán reményvesztett északkelet-magyarországi kép volna ez, itt mégsem uralkodik el a látogatón a csüggedés. A sáros, poros sor szélén ugyanis – az enyészettel szembeni kihívásként – takarosan felújított parasztházban működik a Mézmúzeum. Megálmodója, gazdája Vizsoly jövőépítő emberinek egyike.

További bejegyzések

  • Gyermekláncfű méz – a tavasz aranyszínű szirupja
    Amikor a rétek megtelnek sárga pitypangvirágokkal, kevesen gondolnak rá, hogy ez a szerény növény mennyi kincset rejt. A gyermekláncfű méz, vagy más néven pitypangszirup nem a méhek munkája, hanem egy házilag készíthető, természetes mézhelyettesítő, ami a virágzat főzetéből nyerhető ki. Íze lágyan virágos, színe aranyló, és nemcsak az édesszájúakat hódítja meg: megfázás, köhögés vagy emésztési panaszok esetén is […]
  • Bodzás méz készítése – így készül az illatos, ízletes gyógyhatású méz otthon
    Bodzás méz készítése – így készül az illatos, ízletes gyógyhatású méz otthon A bodza és a méz egyenként is igazi kincsnek számítanak, együtt pedig nemcsak különleges ízélményt nyújtanak, hanem gyógyhatásuk is összeadódik. Blogposztunkban részletesen bemutatjuk, hogyan készíthetjük el otthon ezt a különleges mézkészítményt, és mire figyeljünk közben. Mi az a bodzás méz? A bodzás méz egy házilag készíthető […]
  • Mennyi mézet lehet enni egy nap? – Útmutató egészséges fogyasztáshoz
    A méz az egyik legtermészetesebb és legsokoldalúbb édesítőszer, amelyet évszázadok óta használunk nemcsak ízesítésre, hanem gyógyhatásai miatt is. Ugyanakkor, mint minden táplálék esetében, itt is fontos a mértékletesség. Most részletesen körbejárjuk, mennyi mézet érdemes naponta fogyasztani, mire figyeljünk gyermekek esetében, és milyen egészségügyi hatásokkal számolhatunk a rendszeres mézfogyasztás során. Miért érdemes rendszeresen mézet fogyasztani? A méz nem csupán […]
  • Hangszálgyulladás, rekedtség kezelése házi módszerekkel
    A hangszálgyulladás egy kellemetlen, de szerencsére többnyire jól kezelhető állapot, amelyet gyakran rekedtség, torokkaparás és a hang átmeneti elvesztése is kísérhet. Blogposztunkban bemutatjuk a hangszálgyulladás kialakulásának főbb okait, a tünetek enyhítésének leghatékonyabb módjait, valamint azt is, hogyan segíthetnek a természetes gyógymódok és gyógyhatású készítmények. Mi az a hangszálgyulladás, és milyen tünetekkel jár? A hangszálgyulladás (orvosi nevén: laryngitis) a […]

További blog bejegyzéseink

Gyermekláncfű méz – a tavasz aranyszínű szirupja

Amikor a rétek megtelnek sárga pitypangvirágokkal, kevesen gondolnak rá, hogy ez a szerény növény mennyi [...]

Bodzás méz készítése – így készül az illatos, ízletes gyógyhatású méz otthon

Bodzás méz készítése – így készül az illatos, ízletes gyógyhatású méz otthon A bodza és [...]

Mennyi mézet lehet enni egy nap? – Útmutató egészséges fogyasztáshoz

A méz az egyik legtermészetesebb és legsokoldalúbb édesítőszer, amelyet évszázadok óta használunk nemcsak ízesítésre, hanem [...]

Hangszálgyulladás, rekedtség kezelése házi módszerekkel

A hangszálgyulladás egy kellemetlen, de szerencsére többnyire jól kezelhető állapot, amelyet gyakran rekedtség, torokkaparás és [...]

Méz sebre – természetes megoldás a gyorsabb gyógyulásért

A méz gyógyászati felhasználása nem új keletű, hiszen már az ókori kultúrák is alkalmazták sebek [...]

Fenyőrügy méz – az erdő gyógyító finomsága

Amikor megfázunk, fáj a torkunk, vagy köhögés gyötör, legtöbbször a gyógyszertárba rohanunk. Pedig a nagymamák [...]

Milyen mézet ehetnek a cukorbetegek?

A méz az egyik legősibb és legkedveltebb természetes édesítőszer, amelyet nemcsak különleges íze miatt fogyasztanak [...]

Bio méz: hogyan készül, és miben más a hagyományoshoz képest?

A bio méz népszerűsége az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt, és ez nem véletlen. Egyre több [...]