Így kezdődött a vizsolyi méhész álma

– A szüleim az 1990-es évek elején sertést, marhát, baromfit tartottak, ám akkoriban ebből egyre kevésbé lehetett megélni. A jószág inkább vitte a pénzt. Egy alkalommal édesapám hirtelen ötlettől vezérelve befogott egy méhrajt. Emlékszem, jól összecsíptek minket a méhek, sírva jöttem haza, de ez nem vette el a kedvem a dologtól, és szívesen segítettem a szüleimnek az apránként kialakított hobbiméhészetükben, aminek a bevételét eleinte beforgattuk a veszteséges állattartásba. Később gondoltunk egyet, és teljesen átálltunk a méhészkedésre – mondja Mézes Gergő.

– Először Vizsolyban, később a környékbeli falvakban, Abaújszántón, Füzéren és máshol árusítottam a mézet. Minden megkeresett forintot visszaforgattam a méhészkedésbe, és szerencsém is volt, sokan segítettek. Volt, aki tanácsokkal, más – addig autóm nem lévén – fuvarozással. Egy vásárlóm segítségével például be tudtam jutni az egyik, azóta megszűnt törökbálinti nagyáruházba, és ezzel sikerült korábban sosem látott pénzt, 2 millió forintot megkeresnem. Ebből aztán vettem egy autót. Így építkeztem lépésről lépésre – idézi föl az elmúlt tízegynéhány év szorgalmas, tudatos munkáját a fiatal méhész.

Ma már 400 méhcsalád van Mézes Gergő méhészetében, ezek egyenként 60-80 ezer egyedet számlálnak, vagyis 24-32 millió rovar szorgoskodik a kaptárakban. A vizsolyi méhész megbecsüli apró, de nélkülözhetetlen munkatársait, nem zsigereli ki őket. 250 méhcsalád termel aktívan mézet, az évjárati sajátosságoktól függően esztendőnként átlagosan 10-15 tonnát. Emellett méhanyanevelő telepet is fenntartanak.

Mézes Gergő szenvedéllyel szereti hivatását, melynek legalább 16 ezer éves történetében is otthon van (a régészek ilyen korúnak tartják a spanyolországi Arona-barlangban föllelt, egy üregből mézet szedő asszonyt ábrázoló barlangrajzot). A hagyományt pedig másokkal is megosztaná, ennek jegyében született 2006-ban a Mézmúzeum gondolata.